Édes karácsony

Az idén a karácsony is kétségkívül sok mindenben eltér attól, amit megszoktunk. Egy valami viszont aligha más: ezúttal is sok finomságot teszünk az asztalra. Az ünnepi ételek sorából természetesen nem hiányozhat a desszert sem. Olaszországban sincs ez másképp, s december 25-én is minden tartománynak megvannak a maga jellegzetes ételei. A legtöbb karácsonyi édességgel (köztük a legismertebb ínyencséggel) Lombardia büszkélkedhet. Figyelem: fennáll a fokozott nyálképződés veszélye, képnézegetés kizárólag saját felelősségre!

Panettone

Ki ne ismerné? A legtöbb embernek, ha karácsonyi olasz édességekről van szó, egyből a panettone jut eszébe. Szűkebb szülőföldje Lombardia, azon belül is Milánó. Egy ismert legenda szerint Ludovico il Moro szakácsa, akinek az volt a feladata, hogy fejedelmi karácsonyi ebédet varázsoljon az asztalra, a lázas készülődésben a sütőben felejtette a desszertet, amely majdhogynem szénné égett. A kétségbeesett szakácsot fiatal segítője mentette meg, aki a konyhában fellelhető megmaradt alapanyagokból addig ismeretlen édességet készített. A desszert óriási sikert aratott, s a henger alakú, kupolában végződő, puha, illatos tésztájú, kandírozott gyümölcsökkel, mazsolával és illatos narancshéjjal kényeztető csodás sütemény népszerűsége azóta sem hagyott alább.

Torrone

Meglehetősen sokan ismerik a teljesen más jellegű, ám nemkülönben ínyenc torronét is, amely Cremonában született. Bianca Maria Visconti és Francesco Sforza menyegzőjének tiszteletére is elkészítették ezt a vélhetőleg már régebben is ismert édességet, amelynek klasszikus, a fogakat meglehetősen próbára tevő változata mandulát, mézet, cukrot és tojásfehérjét tartalmaz. Gyakran készítik puhább formában is, és más változatok is megjelentek az idők folyamán.

Amaretti

Az amaretto név sokakban a híres-neves mandulalikőrt, a tiramisù egyik fontos hozzávalóját idézi fel. Ugyanakkor nemcsak ez az ízletes ital származik Saronno városából, hanem az amaretti nevű, kívül szárazabb, belül lágyabb kekszféle is. Manapság sok hasonló termék készül, amelyeket gyűjtőnéven szintén így emlegetnek, ám a jellegzetes piros fémdobozos, eredeti, cukorból, tojásfehérjéből és barackmagból készülő amaretti a mai napig fogalomnak számít.

Polenta e osei

Ha konyhaművészetről van szó, Bergamo elsősorban a polentáról, vagyis a helyi puliszkáról nevezetes. De hogy jönnek ide a karácsonyi édességek? Nos, ezúttal nem a megszokott, kukoricalisztből készült ételről van szó, hanem a polenta e osei édes, küllemében az eredeti étel utánzó változatáról. A név tehát ne tévesszen meg senkit, egy csábító desszertről beszélünk: a piskótatésztából álló kis kupola csokoládét és likőrt egyaránt rejt magában, és mandulabevonat borítja. A tetejét díszítő csokoládé- és marcipándarabok pedig a madarakat utánozzák (az osei szó ugyanis bergamói dialektusban ezt jelenti).

Spongarda

A fűszerek, a szárított gyümölcsök és diófélék a főszereplők Crema karácsonyi édességében, a spongardában. Ne feledkezzünk meg a mézről és a mazsoláról sem, amely oly finommá teszi ezt a sokáig eltartható süteményt.

Pan tramvai

A mazsola a lelke egy másik lombardiai édességnek, a kevésbé ismert pan tramvainak is. Amolyan szögletes mazsolás kalácsként képzeljük el, amely Lombardia tartomány Brianza nevű, Milánó és a Comói-tó közötti részén jellegzetes karácsonyi étel. Furcsa nevét onnan kapta, hogy a múlt század elején a Milánó és Monza között járó, meglehetősen lassan döcögő villamos utasai gyakran ezzel a remek édességgel csillapították éhségüket a hosszú út során.

Miascia

A festői Comói-tónak is megvannak a maga kedvencei karácsonykor. Comóban például a miascia nevű édességet kétféle lisztből készítik, és telerakják almával, körtével és mazsolával. Nagyon rossz nem lehet, igaz?

Bossolà

A bossolà Brescia városának hagyományos karácsonyi kuglófja. Az eredeti változat elkészítési ideje és kelesztési technikája a panettonéval vetekszik, és a végeredmény egy légiesen könnyű, izgalmas sütemény.

Tortionata

Régi időkig, feltehetőleg a középkorig visszanyúló hagyománya van karácsonykor Lodi környékén a tortionatának. A kerek, mandulával teli, lapos (nem élesztővel készült) tortát a sok méz tartja össze (feltehetőleg azért, mert régebbi korokban nehezebb volt tojáshoz jutni). Ez a terület ajándékoz meg minket a crema lodigianával, vagyis a Lodiból való, mascarpone alapú krémmel is, amely gyakran ellenállhatatlan kísérője ennek a desszertnek.

Torta paradiso

Paviában nincs karácsony torta paradiso nélkül, amelyet több mint száz éve egy helyi cukrász talált ki Cusani Visconti márki megbízásából. Némi konyhai kísérletezés után sikerült megtalálni a látszólag egyszerű hozzávalók tökéletes egyensúlyát, olyannyira, hogy a desszertet megízlelve egy úrihölgy így kiáltott fel: a mennyország tortája!

Bisciola

Lombardia egyik karakteres, az Alpokban magasodó területe a Valtellina, ahol karácsonyi desszertként általában bisciola kényezteti az asztalnál ülőket. Ez az édesség kevésbé puha, mint a panettone, ám ez érthető, hiszen jóval tartalmasabb. Az errefelé elég sokat használt hajdinalisztből készítik, és tesznek bele mindenféle földi jót, többek között mazsolát, fügét és diót is. Illata és íze egyaránt fenséges, különösen, ha a népszerű borkrémmel, a zabaionéval kínálják.

MÁS IS ÉRDEKESNEK TALÁLNÁ? OSZD MEG MOST!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn
Olvass tovább!

Ez is érdekelhet