Az utolsó vacsora, amelyet megmentettek a világnak
A világ egyik legismertebb freskója
Az utolsó vacsoráról köteteket lehetne írni (írtak is sokan), annyi művészeti, történelmi, értelmezési és egyéb érdekesség kötődik hozzá. E lehetetlen feladat helyett álljon itt egy kis kedvcsináló, bár vélhetőleg a művet aligha kell bemutatni Itália rajongóinak. Krisztusnak a tanítványai körében eltöltött utolsó vacsorájának leghíresebb ábrázolásával van dolgunk, amely nemcsak Leonardónak az egyik fő műve, hanem az egész reneszánsznak is. A hírneves freskó mindig is a legtöbbet csodált kincsek közé tartozott Itália művészetekben oly gazdag földjén. 2014-ben például a 13. leglátogatottabb műkincs lett az országban, és ez egészen elképesztő tény, ha figyelembe vesszük, hogy csak kevés ember nézheti meg egyszerre.
Alkotói láz
Az impozáns méretű (8,8 méter hosszú és 4,6 méter magas) remekművet Leonardo 1494 és 1497 között festette Milánó hercegének, Ludovico il Morónak a felkérésére. A herceg előzőleg is számos munkálatot finanszírozott az épületegyüttesben, mire a kolostor étkezőjének a dekorálása is sorra került. A művészetben hagyományosnak számító bibliai jeleneteket választottak témául (a keresztre feszítés és az utolsó vacsora), amelyekre a helyiség kisebb oldalait jelölték ki. Mint tudjuk, Leonardo az utóbbi feladatot kapta.
A források szerint szakadatlanul dolgozott művén. Voltak napok, amikor le sem tette kezéből az ecsetet, s még enni is elfelejtett, míg más napokra a szemlélődés, az elmélkedés jutott, egyetlen ecsetvonás nélkül. A festmény János evangéliumán alapul, és azt a jelenetet ábrázolja, amelyben Jézus bejelenti, hogy az egyik tanítványa el fogja árulni őt. A mű a hasonló tematikájú firenzei festmények hagyományait követi, de ahogyan Leonardótól már megszokhattuk, megújult, sajátosan egyéni formában és mondanivalóval. A hatást a helyiségből adódó perspektíva és a megvilágítás is fokozza, kiemelve a falfelületet, amelyre Leonardo először a hosszú vacsoraasztalt festette fel, a középpontban Krisztus elkülönülő alakjával, körülötte pedig a tanítványokkal, akik mind a maguk módján reagálnak a végzetes bejelentésre – van, aki csodálkozó arckifejezést ölt, van, aki kérdőn szól egy társához, míg van, akinek megáll a kezében a kenyér és az azt szeletelő kés. A figurák nem szokványos életszerűsége és pszichológiai mélysége, a részletek gondos kidolgozása, a kézmozdulatok és az arckifejezések hihetetlenül pontos ábrázolása az, ami mindmáig óriási hatást kelt a szemlélőben.
Az újítás nem mindig éri meg
A szemközti falon látható műnek (a kereszthalál jelenetének) az elkészítésére Donato Montorfano kapta a megbízást, aki 1495-re el is készült hagyományos ábrázolású és technikájú művével. A zseniális találmányairól is ismert Leonardo azonban úgy gondolta, ezúttal nem elégszik meg a szokásos freskófestési technikákkal, inkább kísérletezésbe kezd. Kis híján ez lett a világ egyik legcsodáltabb műalkotásának a veszte.
A hagyományos (és meglehetősen időtálló) módszerrel a freskókat nedves falfelületre festették. A képeket így viszonylag gyorsan, még a festék teljes száradása előtt kellett elkészíteni. Leonardo viszont olyan innovatív módszerrel akart előrukkolni, amellyel a már megszáradt vakolatra lehet festeni, több menetben, így a részletek is aprólékosan kidolgozhatók. Egyebek mellett éppen azért sem szerette a freskófestés technikáját, mert gyorsan kellett vele dolgozni, s úgy érezte, ez nem fér össze az ő gondolkodós, hozzátoldós, javítgatós munkamódszerével. A helyreállítási munkálatok során fény derült arra, hogy miután meglehetősen elnagyoltan felkente a vakolatréteget a falra, főleg a középső területekre, és megrajzolta a kompozíció fő vonalait, úgy próbált a falfelületen dolgozni, ahogyan annak idején a táblaképeket szokták megfesteni. Ennek köszönhető a festmény különös gazdagsága, színeinek egysége, a fényhatások és a részletek különösen aprólékos ábrázolása, amelyek csak kellő közelségből láthatók. Ugyanakkor ez a technika volt minden gond eredete is.
A baj nem jár egyedül
Már röviddel a mű elkészülte után megmutatkoztak a bajok – a balra lent kialakuló kis repedés csak az első figyelmeztető jel volt. Mintegy húsz évvel később a freskó már súlyosan károsodott állapotban volt, az alakok alig voltak kivehetők. A feltartóztathatatlan minőségromlásban közrejátszott az is, hogy a Leonardo által használt technika nem fért össze a konyha szomszédságában levő étkező páradús levegőjével és a hirtelen hőmérséklet-változásokkal.
Az azóta eltelt évszázadokban számtalan kétségbeesett restaulását végeztek a Cenacolo megmentésére. A hosszan tartó restaurálások kétségbeesetten igyekeztek helyrehozni a károkat, megakadályozni a falfelület további mállását, megmenteni az elmosódott vonalakat. Mindebből az is következik, hogy az a festmény, amelyet ma láthatunk, nem egyezik meg tökéletesen az eredetivel, különösen a tanítványok ábrázolása. A műről készült számtalan korabeli, különféle méretű másolat felbecsülhetetlen segítséget nyújtott a mű modern kori helyreállítási munkálatai során. Kiderült például, hogy Péter apostol másképp tartotta a fejét az eredeti képen, ám a korabeli restaurátor valószínűleg képtelen volt követni a bonyolult rajzolatot, az eredmény pedig egy teljesen más, némiképp eltorzult arc lett. Hasonló csúfság esett meg például Júdás és András ábrázolásával, az arcok teljesen más szögű ábrázolása teljesen más hatást is kelt.
Ha a „természetes” romlás nem lett volna elég, háborús csapások is bőven érték a remekművet. Először Napóleon seregei használták táborhelynek és istállónak az étkezőt, a II. világháborús bombázások idején pedig tényleg isteni csoda kellett ahhoz, hogy a találatot kapott épület romjai alól épségben ki tudták emelni a freskót, amelyet csak egy kisméretű tető és néhány homokzsák védett, s napokon át még az időjárás viszontagságainak is ki volt téve.
A megmentő csapat
Az utolsó szakszerű helyreállítást, amely 1977-ben kezdődött, s több mint húsz évig tartott, tengernyi tanulmányozás és kutatás előzte meg. A mű ekkorra már olyan állapotba került, hogy a nem túl távoli jövőben a biztos pusztulás várt rá. Szakavatott és elhivatott kezek érdeme, hogy egyáltalán bármit is megcsodálhatunk belőle. A világ minden tájáról toborzott tudósok, művészettörténészek és restaurátorok kemény munkája nyomán, sok-sok ráfestés eltávolításával 1999-ben kapta vissza a világ azt, ami megmaradt az eredeti alkotásból. Ekkor fedezték fel például Krisztus fején azt a lyukat, ahova a művész egy szöget nyomott a perspektíva kialakításának megkönnyítésére. Előbukkant János apostol arca vagy az asztal alatt a tanítványok lába. Bizonyos képrészletek azonban örökre megsemmisültek, ilyen például Krisztus lába, amelynek helyén a XVII. században egy ajtót nyitottak az ebédlő és a konyha között.
A művet 1980-ban a világörökség részévé nyilvánították, a templommal és a kolostorral együtt. 2017-ben újabb restaurálási tervet jelentettek be, amely a freskó környezetét, mikroklímáját hivatott rendbe tenni.
Az utolsó vacsora misztikuma
Az utolsó vacsora hírnevét a róla írt végeláthatatlan számú elemzés, értekezés és egyéb mű is tanúsítja. Az utóbbi években a Da Vinci-kód című világsikerű könyv, majd az abból készült film révén a megszokottnál is több szó esett Leonardo remekművéről. A regény írója, Dan Brown a festményhez kapcsolódó számtalan elméletben talált ihletet a rejtéllyel, szimbólumokkal és utalásokkal teli történethez.
A freskót az idők folyamán rengeteg misztikum lengte körül. A kétségkívül sokrétű értelmezési lehetőségek lehetősége olyannyira kitágult, hogy például az említett regény a bibliai történetnek meglehetősen ezoterikus értelmezést ad: a Jézus jobbján ülő tanítvány valójában nem János apostol, hanem egy nő, akiben Leonardo Mária Magdolnát kívánta ábrázolni.
Hogyan tudod megnézni?
A mintegy húsz éven át restaurált alkotást gondos körülmények között őrzik, megtekintéséhez előzetes időpontfoglalás szükséges. Egyidejűleg csak korlátozott számú látogató (25 fő) tekintheti meg, s minden turnus 15 percig tart. Érdemes tehát jó előre tervezni, mert a legközelebbi szabad időpont akár hetek, hónapok múlva is lehet. Időpontot telefonon vagy online is foglalhatsz.
B terv
Ha nincs szerencséd a fenti oldallal (sajnos jó eséllyel nem találsz épp az utazásod idejére foglalható időpontot), és (érthetően) mindenképp szeretnéd megnézni az Utolsó vacsorát, a lenti gombra kattintva megpróbálkozhatsz egy másik lehetőséggel. Itt többe kerül ugyan a belépő, de több az esély arra, hogy találsz még szabad helyet, ráadásul idegenvezetővel nézheted meg a művet, és nem csupán 15 perces, hanem egyórás látogatás során.
Keress szállást a környéken!
Egy csipetnyi olasz
Tanulj meg néhány olasz kifejezést, amely jól jöhet, amikor utazol.
- CENACOLO - Az utolsó vacsora
- AFFRESCO - freskó
