Ahol a kávézás történelem

Van egy olyan hely Rómában, ahol antik asztalkák mellett, bársonyhuzatú székeken üldögélve kortyolhatja a betérő vendég a frakkot viselő pincérek által felszolgált kávét. Még létezik egy olyan kávézó, amelynek a berendezése a falakon lógó festményekkel múzeumi hangulatot áraszt, s amelyet átjár a hajdani irodalmi légkör.

Az 1760-ban alapított Caffè Grecóban több mint 250 éve szolgálják fel a világ tán legnépszerűbb italát. Az egykori kávéházi kultúra egyedüli túlélőjeként máig őrzi a hagyományt az olasz fővárosban, s a vendégeket igazi, ízletes kávéval várja, amelynek minőségéből sosem engedett. Nem véletlen, hogy a Caffè Greco olyan művészek, írók, költők és más hírességek találkozóhelye volt, mint Goethe, Stendhal, Byron, Schopenhauer, D’Annunzio, Moravia vagy Pasolini. A féltve őrzött berendezési tárgyak is őrzik a hajdani hangulatot: ezeknél az asztaloknál írta Gogol a Holt lelkeket, s máig megvan az a dívány, amelyen Andersen töltötte szívesen az időt.
Ez az immár kulturális örökségnek tekinthető kávézó, amely még mindig őrzi a hagyományokat a luxusüzletekkel benépesített via Condottin, most végveszélybe került. A tavaly novemberben lejáró bérleti szerződést a helyiség tulajdonosa, úgy fest, csak nagyon kedvezőtlen feltételekkel újítaná meg.
Igaz ugyan, hogy a Caffè Grecóban az asztalnál elfogyasztott kávéért 7 eurót kell fizetni, ami korántsem mondható olcsónak, ám ide nemcsak a kávéért, hanem a megfizethetetlen hangulatért is járnak helyiek és turisták egyaránt. S minthogy nem egy méregdrága luxustermékeket áruló üzletről van szó, hanem mégiscsak egy kávézóról, gyakorlatilag képtelenség kigazdálkodni a jelenleg sem kevés (havi 18 ezer eurós) bérleti díj sokszorosát, bármennyibe kerüljön is egy kávé.
Így aztán Róma egyik kultikus helyét a kilakoltatás veszélye fenyegeti, és éppen ezekben a napokban (2018 márciusában) dől el, sikerrel járnak-e a megmentésére tett tárgyalási kísérletek. Ha a jelenkor tendenciáit figyeljük (Róma belvárosában alig maradt már az egykori boltokból, éttermekből és kávézókból), és ha igaz a hír, miszerint vélhetőleg valamelyik nagy multinacionális cég nézte ki magának a forgalmas és patinás luxusutcában levő helyiséget, akkor, sajnos, nagyon kevés okunk marad a bizakodásra.

MÁS IS ÉRDEKESNEK TALÁLNÁ? OSZD MEG MOST!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn